Kisegítő ötletek, úti tanácsok, tippek és térképek gyűjteménye Amerikába látogató magyar turistáknak.
Kérlek, írj hozzászólást, ha megtaláltad amit kerestél vagy tudasd velem, ha nem.
Click for North Las Vegas, Nevada Forecast

Wednesday, October 5, 2011

Nemzetközi jogosítvány revisited

Gondoltuk összeírkálunk egy kis információt a korábban már említett témához.


NEM, még mindig nem szükséges nemzetközi vezetői engedély, ha az Egyesült Államokban kívánunk autót bérelni vagy vezetni, de ha megnyugtat minket, akkor váltsuk ki.


Az internet tele van erre vonatkozó, hamis és valós információkkal és érdemes kicsit kibogozni a szálakat. 1949-ben, majd később, 1968-ban született egy nemzetközi egyezmény, amiben elfogadták, hogy az idegen országba látogatóknak a kezébe adjanak egy dokumentumot, ami tulajdonképpen azt bizonyítja, hogy az illető személynek van vezetői engedélye abból az országból, aminek állandó lakosa. Ma már több mint 200 ország részese az egyezménynek. A problémát az jelentette, hogy a hatóságoktól nem lehetett elvárni, hogy felismerjék a különböző idegen országokból származó jogosítványok eredetét (hamis vagy sem), valamint a nyilvánvaló nyelvi különbözőségek is gondot okoztak. A kérdés egyszerű: van-e az illető személynek engedélye arra, hogy vezessen.

Erre volt megoldás, a nemzetközi gépjárművezetői engedély - hívjuk NGE-nek - (International Driver's Permit - IDP) bevezetése.

Követelmények:

  • A látogató eredeti vezetői engedélye és a nemzetközi vezetői engedélye azonos országból kell, hogy származzon. A kibocsátástól számított 1 évig érvényes az egyezmányben résztvevő országokban, kivéve a kibocsájtó országot. A NGE nem helyettesíti a vezetői engedélyt, az útlevelet vagy a személyi igazolványt. Az Egyesült Államokba utazóknak nem kötelező kiváltani, nem szükséges ahhoz, hogy valaki legálisan vezessen. A származási ország vezetői engedélye elegendő.
Formai követelmények (Az USA által kibocsájtott IDP az 1949-es formátumot követi, míg a többi országban általában az 1968-ast használják - Magyarországon is):
  • Az engedélynek könyvecske formája kell, hogy legyen, 105 x 148 mm, szürke külső borítással és belső fehér lapokkal. Egy hamis NGE soha nem laminált.
  • A fedőlapon meg van jelölve az egyezmény éve (aminek a formáját követi - a magyar elején ott van az 1968), a kiadó ország nyelvén.
  • A belső fedőlap szintén a kiadó ország nyelvén kell, hogy íródjon és meg kell felelnie az adott évjárat formai követelményeinek.
  • A kitöltött adatoknak kézzel írottnak kell lenniük és latin vagy bővített latin karakterekket kell, hogy tartalmazzanak (abcd stb).
  • A hátsó fedőlap 2 oldalból áll, amik egymásba csukódnak. Ezek az oldalak mindig francia nyelven vannak.
  • A belső lapok a belső fedőlap fordításai. Angol, orosz és spanyol nyelv kötelező, de a többi nem szabályozott, kivéve az utolsót, ami francia.
Láthatjuk tehát, hogy az a kis ronda füzetke nem is igazán a magyarok találmánya, és meglehetősen szigorú formai követelményeknek kell megfelelnie. PDF forrás.

Viszont még egyszer említeném, hogy az Egyesült Államokban NEM várják el, hogy felmutassuk ezt a dokumentumot, a magyar jogosítványt minden gond nélkül elfogadják és elismerik.

Any resident of a country that participates in the treaty may legally drive in the United States carrying only their valid license from their countryof residence. IDPs are not required in the United States.

Autóbérlés: szintén csak azt tudom mondani, amit korábban: nem szükséges. Tudjuk, hogy mikor valaki felhív egy céget, akkor azt fogják mondani, hogy kell, de ez nem így van.
Példa:

If the driver's license is in a language other than English, but the characters are in English (i.e. alphabet is an extended Latin-based alphabet like German, Spanish, etc.), an International Driver's Permit is recommended but not required. 


If the driver's license is in a language other than English and the characters are not in the English language (i.e. Russian, Chinese, etc.) an International Driver's Permit is required. 


Ha a vezetői engedély nem angol nyelven van, de latin vagy bővített latin (spanyol, német stb) karakterekkel íródott, akkor NGE ajánlott, de nem követelmény. 


Ha a vezetői engedély nem angol nyelvű és nem latin karakterekkel íródott (pl. orosz, kínai stb), akkor szükséges.

Nem szeretném újra bemásolni, de szórol szóra ugyanaz, mint az ALAMO-nál.

Hertz oldaláról: (a menüből ki kell választani a "Driver's License"-t és klikk a "GO" ra)

An acceptable, valid driver's license issued from your country of residence must be presented at the time of rental. The driver's license must be valid for the entire rental period. If the driver's license is in a language other than English, and the rental is in the United States, an International Driver's Permit is recommended. In all cases, a valid driver's license issued from your home country must be provided, whether or not you possess an International Driver's Permit. You will not be allowed to rent a Hertz vehicle with only an International Driver's Permit.
Érvényes vezetői engedély kell az országból, amelynek a személy állandó lakosa. A bérlés teljes időtartamára érvényesnek kell lennie. Ha nem angol nyelven van, akkor Nemzetközi Vezetői Engedély ajánlott. Saját országból származó érvényes jogosítvány mindenképp kell, attól függetlenül, hogy van-e Nemzetközi Vezetői Engedélyünk, vagy sem. Csak Nemzetközi Vezetői Engedéllyel nem bérelhetünk autót.
Suta a fordítás, tudom, de you get the point értitek... :)

Több céget most nem másolok be, a válasz (2011 Október 5.) még mindig: nem kell.
Teljes blog

13 comments:

  1. jo tudni... mindig kerdezik ismerosok akik jonnek ide de sosem tudtam a valaszt. ezentul viszont mar tudni fogom. koszi!!

    ReplyDelete
  2. Pont ezert irtuk ezt a bejegyzest. Sajnos sok a tevhiedelem evvel kapcsolatban.

    ReplyDelete
  3. Koszi! Epp most készülülnk Floridába, meg a déli államokba autózni, és vhol olvastam, hogy talan Georgiaban (?) kotelezove tettek a nki jogsit, de ez persze siman lehet teves... 2010-ben Californiaban nem kertek a Hertznél, es nem allitott meg egy rendor sem a 3 het alatt Nevadaban/Arizonaban sem, igy nem tudtam meg, kertek-e volna :)

    ReplyDelete
  4. Nyáron Massachusetts-ben leszek, 20 éves leszek akkor már 1 éves jogsival. Tudtok arról valamit, hogy vezethetek-e egyedül autót ott illetve más államokban is. Ugy hallottam, hogy 21 éves kor alatti sofőrnél vannak feltételek. Sajnos nem igaazán találtam használható információt eddig.

    ReplyDelete
  5. Berelni nem tudsz autot, vagy csak nagyon horribilis aron. Vezetni (ismeros, csalad, barat stb autojat) szabad, egyedul is, ha elmultal 18 eves.

    ReplyDelete
  6. Sziasztok
    Egy olyan kérdésem lenne hogy korlátozott használatú utat használhatok e én vagy csak fizetés ellenében, esetleg egyáltalán nem... [Kalifornia államban]
    Megtisztelő válaszotokat előre is köszönöm.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Jo lenne megmondanad vagy megmutatnad melyik utrol van szo, akkor talan pontosabb valaszt tudnank adni a kerdesre.

      Delete
  7. Szia
    Ezekről az utakról lenne szó:

    Sherman Oaks:-->>
    Lakeview Canyon Rd
    Windhaven Dr
    Country Valley Rd
    A segítséget köszönöm.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kozelebbrol megneztem ezeket az utcakat es arra a kovetkeztetesre jutottam, hogy ez egy elkeritett magan terulet. Kapuval es portaval (biztonsagi orrel).
      Ide csak a helyi lakosok es azok vendegei mehetnek be es a celfuvaros beszallitok.
      Turistaknak nem lehet egyaltalan bemenni nezelodni.

      A kapu itt lathato a google streetview-n

      Nem tudom miert szeretnel oda bemenni, kiveve ha tudod melyik hires ember lakik itt es szeretned kivulrol meglesni a hazat :) Szerintem a google mapsen fogod tudni igazan kozelrol megnezni csak.

      Egyetlen modja annak, hogy ide bejuss, ha felveszed egy ingatlan ugynokkel a kapcsolatot es a kornyek elado hazait megmutatja neked.

      Delete
  8. Szia
    Köszönöm a válaszod én nem, vettem észre a kapukat se azt hogy ez a néhány utca gyakorlatilag nagy zsákutcát alkot. Nem is tudtam hogy ekkora kiterjedésbe is létezik, malibu colonyról hallatom de ott is csak egy "kis" rész van nekik elkülönítve.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nincs mit :) itt nagyon gyakori a "gated community" es a guarded sem ritka. Nem kell, hogy millio dollaros hazak legyenek, sima egyszeru csaladi hazak is lehetnek ilyen community-ben, pl golfpalyakon levo lakotelepen nagyon gyakori.

      Delete
  9. Még egyszer köszönöm a segítséget.
    Azon csodálkozom "azt hittem" hogy malibun sokkal több ilyen lesz.
    Eddig Malibu környékén Winding Way-t tervezgettük (út ) de itt látszólag nem akadtunk ilyen akadályba szerencsére illetve Malibu road is simán megközelíthetőnek tűnik.

    ReplyDelete